Íze van a sónak, értelme a
szónak,
hidege a hónak, tüze a jó
lónak,
feneke a tónak, jutalma a
jónak.
A
katolikus hit
A keresztény hit kiindulópontja történelem.
Tibériusz
császár uralkodásának 15. esztendejében (i.sz. 27. október 1-jétől kezdődő év)
egy János nevű ember a Jordán folyó torkolatvidékénél hirdette, hogy már nagyon
közel van a zsidó nép által várva várt Messiás érkezésének ideje. Ezért
hallgatóit bűnbánatra szólította föl és a bűnbánat jeleként a folyó vízében
alámerítve „megkeresztelte” őket.
A mi
időszámításunk szerinti 28. év kezdetén Jézus, a názáreti ács is Jánoshoz ment,
hogy a bűnbánat e keresztségét fölvegye. János pedig kijelentette hogy Jézus
az, akinek érkezéséről beszélt.
A következő
két évben Jézus bejárva a zsidók lakta városokat és falvakat tanított és csodás
jótetteket vitt végbe. Sokan hittel hallgatták és jóságáért szerették őt.
Főként a
nép vallási vezetői között voltak, akik Jézust csalónak tartották.
Ellenségei
őt i.sz. 30. év április 6-án, csütörtökön éjszaka, a szoros tanítványi körhöz
tartozó, Júdás nevű besúgó segítségével titokban elfogták, majd – mint hamis
prófétát – halálra ítélték; pénteken átadták a római helytartónak azzal a
váddal, hogy a nép lázítója. Pilátus Jézust ártatlannak találta, mégis
keresztre feszíttette.
Jézus
meghalt, eltemették, de vasárnap hajnalban, április 9-én, a gondosan őrzött
sírból eltűnt Jézus holtteste. A tanítványok közül többen - a vértanúság árán is - tanúsították, hogy életre
támadt a halálból; találkoztak, beszéltek, együtt ettek vele, és parancsot
kaptak tőle, hogy tanítsanak minden népet mindarra, amit tőle láttak és
hallottak, s kereszteljék meg őket az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. És Jézus legbizalmasabb barátai, az apostolok vezetésével tovább
gyarapodott a tanítványok közössége, az Egyház.
A krisztusi hit
Nagypénteken
Jézus azt mondta Pilátusnak, hogy azért jött, hogy tanúságot tegyen az
igazságról. Aki elfogadja az ő tanúságát, elhiszi, amit Istenről, önmagáról és
rólunk, emberekről szavaival és életével tanított, és, aki ezen igazságok
fényében él, az keresztény hívő, az lehet élő tagja Jézus Krisztus Egyházának.
Az
Egyház közössége immár kétezer éve hiszi és őrzi, valamint csorbítatlanul
átadja a Jézus Krisztus által ránk hagyott igazságokat azoknak, akik befogadják
azt. (Isten legelőször is az igazság szeretetét ébreszti fel azok szívében,
akiket elkezd keresni Ő, a jó Pásztor).
A
következőkben – VI. Pál pápa tanítása alapján – röviden összefoglaljuk, amit
hisz Krisztus Egyháza.
Teremtőről
Hiszünk
az egy Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Ő teremtette a
látható dolgokat, mint ezt a világot is, amelyben élünk. És Ő teremtette a
láthatatlan valóságokat, ahová tartoznak a tiszta szellemek, akiket angyaloknak
hívunk. Ő teremti minden egyes ember szellemi, halhatatlan lelkét.
Isten
tulajdonságairól
Hiszünk
az egy Istenben, aki teljességgel egy az Ő legszentebb lényegében és minden más
tökéletességében: mindenhatóságában, mindentudásában, gondviselésében,
akaratában és szeretetében. Ő az „aki van” – mint Mózesnek kinyilatkoztatta. És
Ő maga a Szeretet – ahogy János apostol tanította.
Szentháromságról
Isten
kinyilatkoztatja nekünk magát, mint Atyát és Fiút és Szentlelket, akinek örök
életében részesülünk a kegyelem (malaszt) által: e földön a hit homályában,
halálunk után pedig az örök világosságban.
A három
isteni Személy, akiknek mindegyike ugyanaz az isteni Lényeg, egymáshoz való
örök kapcsolatban alkotja a szentséges Isten legbelső életét, mely végtelenül
felülmúl mindent, amit emberi elme megérteni képes volna.
Hiszünk
tehát az Atyaistenben, akitől öröktől fogva születik a Fiú. Hiszünk a
Szentlélekben, a teremtetlen Személyben, aki az Atyától és a Fiútól, mint az Ő
örök Szeretetük származik. Így a három isteni Személyben (kik egyaránt öröktől
fogva valók és egyenlők) megvalósul a teljességgel egy Isten élete és
boldogsága.
Jézus
Krisztus személyéről
Hiszünk
a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Ő az örök Ige, aki az
Atyától öröktől fogva születik, és aki az Atyával egylényegű. Minden Őáltala
lett.
Ő
megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett. Istensége
szerint az Atyával egyenlő, embersége szerint kisebb az Atyánál. Egy személyben
van meg benne a két természet (isteni és emberi), összekeveredés nélkül, ami
nem is volna lehetséges.
Jézus
Krisztus művéről
Jézus
Krisztus megismertette velünk az Atyát; szavaival és példájával megtanított
bennünket az igaz szeretetre Isten és ember iránt.
Jézus
szenvedett Poncius Pilátus alatt: Ő az Isten Báránya, magára vette a világ
bűneit, a keresztfára szögezve meghalt értünk, hogy vére váltságán szerezze meg
a mi megváltásunkat. Eltemették, de harmadnapra saját erejéből föltámadt. Halála
után alászállt a holtak honába („poklokra”), hogy az őelőtte élt igazakat
kiszabadítsa. Föltámadásával bennünket is fölemelt, hogy az isteni életnek,
vagyis a kegyelemnek részesei legyünk.
Jézus
Krisztus második eljöveteléről
Fölment
a mennybe, de újra eljön majd megítélni élőket és holtakat, mindenkit érdemei
szerint.
Az örök
életre (mennyországba) kerülnek azok, akikben Isten szeretete és jósága
visszhangra talált, míg a soha el nem múló örök tűzre (pokolba) jutnak azok,
akik ezt a szeretetet és jóságot életük utolsó pillanatáig visszautasították.
Az Ő
országának soha nem lesz vége.
A Szentlélekről
Hiszünk
a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben, akit az Atyával és a Fiúval együtt
imádunk és dicsőítünk. Ő szólt a próféták szavával, őt küldte el nekünk
Krisztus feltámadása és az Atyához való felmenetele után.
Az
Egyházat a Szentlélek világosítja meg, élteti, őrzi és kormányozza.
Az
ember, ha Krisztus alázatát követi, a Szentléleknek a lélek bensejéig hatoló
működése erejével tökéletessé válhat.
Isten Szent Anyjáról
Hiszünk,
hogy a boldogságos, mindenkor szűz Mária a megtestesült Igének, Istenünknek és
Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak édesanyja. Fiának érdemeire való tekintettel
kiválóbb módon részesült a megváltásban, mentes volt az áteredő bűn minden
foltjától, és messze minden más teremtmény fölött részesült a kegyelemben.
A
boldogságos, szeplőtelen, szűz Máriát – akit szoros és felbonthatatlan kötelék
kapcsol a megtestesülés és megváltás misztériumához – földi életének befejezése
után Isten testével és lelkével fölvette a mennyei dicsőségbe. A halálból
feltámadott Fiához hasonulva előre jelzi az igazak eljövendő boldogságát.
Hisszük,
hogy Isten szentséges Anyja, az új Éva, anyja az Egyháznak is: anyai
gondoskodással törődik Krisztus Testének tagjaival, közreműködik abban, hogy a
megváltott emberek elnyerjék és növeljék lelkükben az isteni életet.
Az
áteredő bűnről
Hisszük,
hogy Ádámban mindannyian elbuktunk. Ez azt jelenti, hogy a mindannyiunkban
közös emberi természet az Ádám (első ember) által elkövetett eredeti bűn
következtében megsérült állapotba került. Ez az állapot nem azonos azzal, melyben
ősszüleink kezdetben éltek – nem ismervén a rosszat és a halált. A bukott
emberi természet elveszítette azt a kegyelmet, mely azelőtt ékesítette, és
természetes képességeiben is megsérült (az értelem elhomályosult, az akarat
rosszra hajló lett), valamint a halál uralma alá került. Ezt a bukott
természetet örökli minden ember, és éppen ezért minden ember bűnben születik a
világra (ez az áteredő bűn).
A
megváltásról és megigazulásról
Hisszük,
hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus a kereszt áldozatával megváltott bennünket az
áteredő bűntől és minden személyes bűnünktől. (De nem szabadított meg az
áteredő bűn egyes következményeitől, mint a szenvedés, a halál, vagy a rosszra
hajló akarat.)
Az Egyház
kettős természetéről
Hiszünk
az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban, amelyet Jézus Krisztus Péterre,
a Sziklára épített.
Az
Egyház Krisztus Titokzatos teste: látható társaság hierarchikus szervezettel,
de ugyanakkor lelki közösség is. Az Egyházban folytatódik minden korok embere
számára a megváltás műve és fájdalma. Az Egyház tökéletes beteljesülése az idők
végezetén a mennyei dicsőségben valósul meg.
Az
Egyház szent voltáról és az apostoliságról
Az
Egyház szent, még ha bűnösök is tartoznak hozzá. Azért szent, mert élete a
kegyelem élete. E kegyelem erejéből szentelődnek meg tagjai, ha akarják. Ha
viszont elutasítják maguktól a kegyelem forrását, akkor bűnökbe és
gyarlóságokba esnek. Az Egyház bűnbánatot tart a vétkekért, amelyekből Krisztus
vére árán és a Szentlélek ajándékából hatalma van gyermekeit kiemelni (vö.
bűnbocsánat szentsége).
Az
Egyház az apostolok alapzatára van építve; az ő mindig élő szavukat és pásztori
hatalmukat közvetíti a századok során hűséggel, Péter utódjában (Róma püspöke)
és a vele közösségben levő püspökökben.
Az
egyházi tanítóhivatalról
A
Szentlélek állandó segítségével az Egyház feladata, hogy őrizze, tanítsa,
értelmezze és hirdesse az igazságot. Azt az igazságot, amelyet a próféták még
csak homályban láttak, de amelyet Isten Jézus Krisztus által tökéletesen
kinyilatkoztatott minden embernek.
Hisszük
mindazt, amit az Istennek leírt (Biblia) és áthagyományozott szava mond, és
amit az Egyház akár ünnepélyes kijelnetéssel, akár rendes és egyetemes
tanítóhivatala útján hívés végett előad.
Az
Egyház üdvösség-közvetítő szerepéről
Hisszük,
hogy az Egyház szükséges az üdvösséghez. Egyedül az egy Krisztus az üdvösség
közvetítője és útja, ő pedig Testében, vagyis az Egyházban van jelen számunkra.
Isten
üdvözítő szándéka azonban minden emberre kiterjed. Akik tehát Krisztus evangéliumát
és az ő Egyházát saját hibájukon kívül nem ismerik, Istent azonban őszinte
szívvel keresik, akaratát pedig lelkiismeretük szavára hallgatva, a kegyelem
hatására teljesíteni törekszenek, azok is láthatatlan módon Isten népéhez
tartoznak, és elnyerhetik az üdvösséget. Számukat egyedül az Isten tudja (vö.
keresztség szükségessége).
A
szentségekről
Jézus
Krisztus a szentségek közvetítésével építi Egyházát.
A
szentségek Krisztus által alapított és Egyházára bízott jelek, melyek az ember
számára kegyelmet közvetítenek. (A jel részben anyag, mint a víz, kenyér, bor,
olja; részben látható-hallható cselekmény, mint kézrátétel, megkenés, kimondott
szó stb.) A szentségek a Szentlélek közreműködésével látható formában
közvetítik a láthatatlan kegyelmet (isteni életet, természetfölötti
segítséget).
Keresztség:
Az első
és legszükségesebb szentség. A többi szentség érvényes felvételének feltétele.
Tényleges
alakjában vagy legalább vágy formájában szükséges az üdvösséghez.
Az
embert mind az áteredő, mind a személyes bűn szennyétől tisztára mossa. Általa
az ember Isten gyermekévé születik újjá és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz
hasonlóvá válva az Egyház tagjává lesz.
A
keresztség a gyermekeknek is kiszolgáltatható, akiknek személyes bűnük még
nincs. A gyermekek születésükkor ártatlanságuk ellenére nélkülözik a
természetfölötti kegyelmet, de a keresztségben
újjászületnek vízből és Szentlélekből Jézus Krisztus isteni életére.
Bérmálás:
A már
megkereszteltek megerősítése a Szentlélek ajándékaival, ami által erőt és
küldetést kapnak, hogy Krisztus tanúi legyenek az Egyházban és a világban.
Oltáriszentség:
Jézus
áldozati teste és vére a kenyér és bor színe alatt.
Bűnbocsánat:
E
szentségben azok a hívők, akik a gyóntató papnak megvallják bűneiket, és
megbánva azokat meg akarnak változni, a gyóntató által adott feloldozás révén
elnyerik Istentől bűneik bocsánatát s egyszersmind kiengesztelődnek az
Egyházzal, melyet bűneikkel megsebeztek.
A
halálos bűnéről tudó hívő – rendes körülmények között – csakis e szentség által
engesztelődhet ki Istennel és az Egyházzal.
Betegek
kenete:
E
szentséggel az Egyház a veszélyes betegségben szenvedő híveit Krisztusnak
ajánlja, hogy megenyhítse és megmentse őket.
Egyházi
rend:
Általa
Isten az erre kiválasztott férfiakat eltörölhetetlenül megjelöli és arra
szenteli, hogy Krisztus személyében teljesítsék a tanítói, megszentelői és
kormányzói feladatot, pásztor módjára gondoskodván Isten népéről.
Házasság:
Ez a
szentség egy megkeresztelt férfi és egy megkeresztelt nő házassága, azaz életre
szóló felbonthatatlan szeretetközössége.
Az
Oltáriszentségről és a szentmise-áldozatról
Hisszük,
hogy a misében, amelyet a pap, mint Krisztus személyének képviselője, az egyházi
rendben kapott szentségi hatalmával bemutat, és amelyet Krisztusnak és az ő
titokzatos Teste tagjainak nevében felajánl, valósággal megújul a Kálvária
áldozata, és szentségi módon megjelenül az oltáron.
Hisszük,
hogy az utolsó vacsorán az Úrtól megszentelt kenyér és bor az ő Testévé és
Vérévé változott át, amelyet kevéssel utóbb a keresztfán áldozott fel értünk.
Az Úr
jelenlétéről az Oltáriszentségben
Hisszük, hogy a pap által konszekrált
(szentmisében az Úr utolsó vacsorán mondott szavaival megszentelt) kenyér és
bor átváltozik a mennyben dicsőségesen uralkodó Krisztus Testévé és Vérévé.
Hisszük, hogy a kenyér és a bor külső színei alatt, bár érzékeink számára semmi
sem változott, titokzatos (misztikus) módon ugyan, de mégis igazán valósággal,
lényegileg jelen van az Úr. Tehát a
feltámadt Jézus, istenségével és emberségével, testével és vérével, egészen és
osztatlanul van jelen, mindkét szín alatt. Így rendelte ezt Ő maga, aki
táplálékunkká akart lenni, minket pedig Misztikus Testének kötelékében egymáshoz akart kapcsolni.
Ez a
jelenlét a szentmise-áldozat bemutatása után is megmarad az Oltáriszentségben,
amelyet a tabernákulumban, mint templomaink élő szívében őrzünk. Ennél fogva
édes kötelességünk, hogy tisztelettel vegyük körül és imádjuk a szent Kenyérben
magát a megtestesült Igét, aki jelen van itt előttünk, anélkül, hogy elhagyná a
mennyet.
A lélek
halhatatlanságáról és a tisztítóhelyről
Hiszünk
az örök életben. Hisszük, hogy a Krisztus kegyelmében megholtak lelkei az Isten
népéhez tartoznak, akár még a tisztítóhely tüzében kell tisztulniuk, akár
rögtön a mennybe kerültek a halál után, mint a jobb lator. Ez az állapotuk
azonban teljességgel megszűnik a feltámadás napján, mikor ezek a lelkek ismét
egyesülnek testükkel.
Az
üdvözültekről
Hisszük,
hogy az a sok lélek, akik Jézussal és Máriával együtt van a mennyben, az égi
Egyházat alkotja, és az örök boldogság részese. Látják Istent úgy, amint van.
Különböző mértékben ugyan, de az angyalokkal együtt ők is részesülnek annak az
isteni hatalomnak gyakorlásában, mely a megdicsőült Krisztust illeti:
közbenjárnak értünk és testvéri gondossággal segítik gyarlóságunkat.
A
szentek közösségéről
Hisszük,
hogy az összes keresztények (azok, akik még a földön vándorolnak, és azok is,
akik már a mennyei boldogság részesei) mindnyájan egy Egyházat alkotnak, és
hisszük, hogy ebben a közösségben mindig körülvesz minket az irgalmas Istennek
és az ő szentjeinek szeretete, kik mindig készséggel meghallgatják kéréseinket.
Ezt a
hitet valljuk, ez a remény erősít, így várjuk a holtak föltámadását és az örök
életet.